Csega/Soft X-Rays
A lágy röntgensugarakat általában szilícium diódákkal detektálják[1], melyek válaszideje - a bolométerekkel ellentétben - igen gyors, tipikusan a mikroszekundum törtrésze. Az integrális röngtgen-teljesítményt méri egy bizonyos küszöbszint felett, melyet egy a detektorok elé helyezett, vékony (többnyire berillium) fémfólia határoz meg. A detektorok az érzékelt teljesítmény nagy részét közvetlenül a plazma sűrű és forró magjából (középső részéből) kapják és bizonyítottan felbecsülhetetlen értékű információkat szolgáltatnak az MHD jelenségek és a szennyező transzportjelenségek tanulmányozásához. Általában több, mint 100 szenzorral rendelkező, a plazmára különböző (egymáshoz képest merőleges) irányokból néző pinhole kamerákat használnak (lásd az alábbi, bal oldali képen).
Ezen diagnosztika fő előnye, hogy rendkívül jó tér- és időbeli felbontással rendelkezik. A tokamak plazmákkal foglalkozó részletes vizsgálatok közül nagyon sok ezen diagnosztika adataira támaszkodott, különösen a fűrészfog instabilitás, a kis (minor) és nagy (major) diszrupciók (plazmaösszeomlások), az MHD módusok, a nagy--jú MHD jelenségek, a szennyező transzport, valamint a kígyó- (snake) és pellet belövések vizsgálata.
Az egyes egyedi csatornákból származó jelek gyakran jellegzetes MHD jelenségeket mutatnak (lásd fenti, jobb oldali ábrát). Ilyen például a fűrészfog oszcilláció, ami a plazma középpontjában történik, és a alakú mágneses felületekhez tartozó MHD oszcillációk. A módusszámot úgy találhatjuk meg, hogy a plazma különböző részeiből érkező jelek fázisát összehasonlítjuk. A fenti, jobb oldali ábrán egy erős -es oszcillációt követő fűrészfog összeomlást láthatunk.
Hivatkozások
- ↑ Wesson - Tokamaks (3. kiadás, 542. oldal, a 2. kiadásban ugyanez az 511. oldalon található)