„Relativisztikus kvantummechanika” változatai közötti eltérés
a |
(→A Dirac-egyenlet kovariáns alakja) |
||
(8 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) | |||
15. sor: | 15. sor: | ||
<math> \Psi (x^{\mu}) = A e^{- i k_{\mu} x^{\mu} } = A e^{-i \omega t + i \mathbf{k x}} </math> | <math> \Psi (x^{\mu}) = A e^{- i k_{\mu} x^{\mu} } = A e^{-i \omega t + i \mathbf{k x}} </math> | ||
− | Ezt az egyenletbe behelyettesítve láthatjuk, hogy kielégíti azt, ha teljesül a <math>k_{\mu} k^{\mu} = \frac{m^2}{\hbar^2}</math> feltétel. Ez azt jelenti, hogy a <math>k^{\mu}</math> négyesvektor komponenseiből csak 3 független. | + | Ezt az egyenletbe behelyettesítve láthatjuk, hogy kielégíti azt, ha teljesül a <math>k_{\mu} k^{\mu} = \frac{m^2}{\hbar^2}</math> feltétel. Ez azt jelenti, hogy a <math>k^{\mu}</math> négyesvektor komponenseiből csak 3 független. Legyenek a komponensek: <math>k^{\mu} = \left ( \omega, \mathbf{k} \right )</math>, így ezekre a <math>\omega^2 = k^2 + m^2</math> diszperziós reláció adódik. A kvantummechanikában szokásos értelmezés szerint az energia (ez az időderiválás operátor sajátértéke is) <math>E = \hbar \omega = \pm \sqrt{\hbar^2 k^2 + m^2}</math>. Formálisan a pozitív energiás megoldás mellett van egy negatív energiájú is (ez jelenti majd az antirészecskéket). |
− | Eddig még nem beszéltünk arról, hogy milyen részecskék leírására alkalmas a Klein-Gordon egyenlet, felmerül a kérdés, hogy ez az egyenlet alkalmas-e a Schrödinger egyenlet relativisztikus | + | Eddig még nem beszéltünk arról, hogy milyen részecskék leírására alkalmas a Klein-Gordon egyenlet, felmerül a kérdés, hogy ez az egyenlet alkalmas-e a Schrödinger egyenlet relativisztikus általánosítására. Elvileg ezzel az egyenlettel 0 spinű részecskéket lehetne leírni, a valóságban azonban nincs olyan elemi részecske, amit csak a Klein-Gordon egyenlet írna le (a fotonokra felírható hullámegyenletek hasonlóak, de ott nem egy skalármező, hanem a potenciálokból álló négyesvektor komponensei szerepelnek). Ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogyha lennének ilyen részecskék, akkor milyen tulajdonságokkal rendelkeznének. A Schrödinger-egyenletnél a hullámfüggvény abszolútértékének négyzete megtalálási valószínűségsűrűségként volt értelmezhető. Kérdéses, hogy itt lehet-e ehhez hasonló megállapításokat tenni. Ehhez írjuk fel a Klein-Gordon egyenletet és a komplex konjugáltját: |
<math> \left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi = 0 \quad \left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi^* = 0</math> | <math> \left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi = 0 \quad \left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi^* = 0</math> | ||
50. sor: | 50. sor: | ||
<math> j^{\mu} = \frac{i e \hbar}{2 m} \left ( \Psi^* \partial^{\mu} \Psi - \Psi \partial^{\mu} \Psi^* \right ) </math> | <math> j^{\mu} = \frac{i e \hbar}{2 m} \left ( \Psi^* \partial^{\mu} \Psi - \Psi \partial^{\mu} \Psi^* \right ) </math> | ||
− | Az előző definícióhoz képest az egyetlen eltérés a részecskék töltésegységét jelentő <math>e</math> szorzó, így <math>j^{\mu}</math> négyes áramsűrűségként értelmezhető (a kontinuitási egyenlet ugyanúgy teljesül rá). A nulladik | + | Az előző definícióhoz képest az egyetlen eltérés a részecskék töltésegységét jelentő <math>e</math> szorzó, így <math>j^{\mu}</math> négyes áramsűrűségként értelmezhető (a kontinuitási egyenlet ugyanúgy teljesül rá). A nulladik komponense a töltéssűrűség: |
<math>\rho = \frac{i e \hbar}{2 m} \left ( \Psi^* \frac{\partial \Psi}{\partial t} - \Psi \frac{\partial \Psi^* }{\partial t} \right ) </math> | <math>\rho = \frac{i e \hbar}{2 m} \left ( \Psi^* \frac{\partial \Psi}{\partial t} - \Psi \frac{\partial \Psi^* }{\partial t} \right ) </math> | ||
78. sor: | 78. sor: | ||
==A Dirac-egyenlet== | ==A Dirac-egyenlet== | ||
+ | |||
+ | ===A Dirac-egyenlet bevezetése=== | ||
Szeretnénk egy, a Schrödinger-egyenlethez hasonló alakú (időben elsőrendű), de a relativitáselmélettel összhangban levő egyenletet bevezetni. A Schrödinger-egyenlet ismert alakja: | Szeretnénk egy, a Schrödinger-egyenlethez hasonló alakú (időben elsőrendű), de a relativitáselmélettel összhangban levő egyenletet bevezetni. A Schrödinger-egyenlet ismert alakja: | ||
123. sor: | 125. sor: | ||
A jobboldali összeg minden tagjában a deriválás <math>\Psi</math> minden komponensére külön hat, majd az <math>\alpha</math> mátrixokkal szorzás a komponensek között hat a szokásos mátrixszorzási szabályok szerint. | A jobboldali összeg minden tagjában a deriválás <math>\Psi</math> minden komponensére külön hat, majd az <math>\alpha</math> mátrixokkal szorzás a komponensek között hat a szokásos mátrixszorzási szabályok szerint. | ||
+ | |||
+ | |||
+ | ===A Dirac-egyenlet kovariáns alakja=== | ||
+ | |||
+ | Szorozzuk be a Dirac-egyenlet korábban megkapott alakját a <math>\beta</math> mátrixxal és rendezzük úgy, hogy az egyik oldalon 0 legyen. Így kapjuk a Dirac-egyenlet kovariáns alakját: | ||
+ | |||
+ | <math>\left ( i \hbar \gamma^{\mu} \partial{\mu} - m \right ) \Psi = 0</math> | ||
+ | |||
+ | Ehhez bevezettük a Dirac-mátrixokat: | ||
+ | |||
+ | <math>\gamma^0 \equiv \beta = \left ( \begin{array}{cc} \operatorname{I} & 0 \\ 0 & \operatorname{I} \end{array} \right ) \quad \quad \gamma^i \equiv \beta \alpha_i = \left ( \begin{array}{cc} 0 & \sigma_i \\ -\sigma_i & 0 \end{array} \right )</math> | ||
+ | |||
+ | A komponensek kiírva: | ||
+ | |||
+ | |||
+ | <math> | ||
+ | \gamma^0 = \left ( \begin{array}{cccc} 1 & 0 & 0 & 0 \\ 0 & 1 & 0 & 0 \\ 0 & 0 & -1 & 0 \\ 0 & 0 & 0 & -1 \end{array} \right ) \quad \quad | ||
+ | \gamma^1 = \left ( \begin{array}{cccc} 0 & 0 & 0 & 1 \\ 0 & 0 & 1 & 0 \\ 0 & -1 & 0 & 0 \\ -1 & 0 & 0 & 0 \end{array} \right ) | ||
+ | </math> | ||
+ | |||
+ | <math> | ||
+ | \gamma^2 = \left ( \begin{array}{cccc} 0 & 0 & 0 & -i \\ 0 & 0 & i & 0 \\ 0 & i & 0 & 0 \\ -i & 0 & 0 & 0 \end{array} \right ) \quad \quad | ||
+ | \gamma^3 = \left ( \begin{array}{cccc} 0 & 0 & 1 & 0 \\ 0 & 0 & 0 & -1 \\ -1 & 0 & 0 & 0 \\ 0 & 1 & 0 & 0 \end{array} \right ) | ||
+ | </math> | ||
+ | |||
+ | A Dirac-mátrixok tulajdonságai: | ||
+ | |||
+ | * Mindegyik mátrix unitér | ||
+ | |||
+ | * <math>\gamma^0</math> hermitikus | ||
+ | |||
+ | * <math>\gamma^i</math> antihermitikusak (<math>i = 1,2,3</math>) | ||
+ | |||
+ | * fennáll az antikommutátor reláció: <math> \left \{ \gamma^{\mu}, \gamma^{\nu} \right \} = 2 \eta^{\mu \nu}</math> | ||
+ | |||
+ | Megjegyzés: A fenti tulajdonságok használhatóak a Dirac-mátrixok definiálására. Az összefüggések megoldása nem egyértelmű, de bármely négy mátrix, ami teljesíti a követelményeket megfelelő a fizikai leíráshoz (a mátrixok matematikailag unitér ekvivalensek, ugyanazt a fizikát írják le). | ||
+ | |||
+ | Megjegyzés 2: Az irodalomban gyakran használt jelölés: | ||
+ | <math> \partial \!\!\!/\ \equiv \gamma^{\mu} \partial_{\mu}</math> | ||
+ | |||
+ | Definiáljuk a hullámfüggvény Dirac-konjugáltját: | ||
+ | |||
+ | <math> \overline{\Psi} \equiv \Psi^{+} \gamma^0</math> | ||
+ | |||
+ | Itt a <math>\Psi^{+}</math> transzponált azt a sorvektort jelenti, aminek az elemei <math>\Psi</math> elemeinek a komplex konjugáltjai, így a Dirac-konjugált is egy sorvektor. Ezzel bevezethetjük a Dirac-egyenlethez tartozó négyes áramsűrűséget: | ||
+ | |||
+ | <math>j^{\mu} \equiv \overline{\Psi} \gamma^{\mu} \Psi</math> | ||
+ | |||
+ | Ennek a komponensei a Dirac-indexek (<math>\Psi</math> komponensei) szempontjából skalárok lesznek (a definícióban minden komponensnél egy sorvektor, egy mátrix és egy oszlopvektor szorzata szerepel, ennek az eredménye egy szám). Viszont belátható, hogy a Lorentz-transzformációk szempontjából <math>j^{\mu}</math> négyesvektorként viselkedik, a <math>\overline{\Psi} \Psi </math> mennyiség pedig négyesskalár. | ||
+ | |||
+ | |||
+ | Felmerül a kérdés, hogy <math>\Psi</math> oszlopvektor hogyan transzformálódik egy Lorentz-transzformációt végezve. Mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy <math>\Psi</math> nem egy négyesvektor (csak "véletlenül" van pont négy komponense), így nem lehet összeszorozni egy Lorentz-mátrixxal. Lehetne gondolni, hogyha <math>\Psi</math>-nek semmi köze sincs a négyesvektorokhoz, akkor nem transzformálódik, de ez sem igaz; minden <math>\Lambda</math> Lorentz-transzformációhoz létezik egy <math>\operatorname{R} \left ( \Lambda \right )</math> <math>4 \times 4</math>-es mátrix, ami a hullámfüggvény komponenseit transzformálja a mátrixszorzás szabályai szerint: | ||
+ | |||
+ | <math> \Psi' (x'^{\mu}) = \Psi' \left ( \Lambda^{\mu}_{\nu} x^{\nu} \right ) = \operatorname{R} \left ( \Lambda \right ) \Psi (x^{\mu})</math> | ||
+ | |||
+ | A Dirac-egyenlet transzformálásánál belátható összefüggések: | ||
+ | |||
+ | * Az egységmátrixnak megfelelő transzformáció az egységmátrix: <math>\operatorname{R} \left ( \operatorname{I} \right ) = 1</math> | ||
+ | |||
+ | * A transzformációk szorzása "asszociatív": <math>\operatorname{R} \left ( \Lambda_{(1)} \Lambda_{(2)} \right ) = \operatorname{R} \left ( \Lambda_{(1)} \right ) \operatorname{R} \left ( \Lambda_{(2)} \right )</math> | ||
+ | |||
+ | * Az inverz "bevihető": <math>\operatorname{R} \left ( \Lambda^{-1} \right ) = \operatorname{R}^{-1} \left ( \Lambda \right )</math> | ||
+ | |||
+ | * Feltehetjük, hogy a Dirac-mátrixok nem transzformálódnak (belátható, hogy választhatóak így) | ||
+ | |||
+ | * A deriválás operátor négyesvektorként transzformálódik: <math>\partial'_{\mu} = \Lambda_{\mu}^{\nu} \partial_{\nu}</math> | ||
+ | |||
+ | Ezekből levezethető a transzformációs mátrixot meghatározó egyenlet: | ||
+ | |||
+ | <math>\operatorname{R} \left ( \Lambda \right ) \gamma^{\nu} \operatorname{R}^{-1} \left ( \Lambda \right ) = \gamma^{\mu} \Lambda_{\mu}^{\nu}</math> | ||
+ | |||
+ | Ennek a megoldásaként (ami nem teljesen triviális, ezért itt mellőzzük) megkaphatnánk a hullámfüggvényt transzformáló mátrixot. | ||
+ | |||
+ | Megjegyzés: Ha csoportelméleti megfontolásokból indulunk ki, akkor azt kapjuk, hogy a négykomponensű hullámfüggvény, illetve a négyesvektorok a Lorentz-transzformációk csoportjának a különböző ábrázolásaihoz tartozó objektumok, a transzformációkra általános módszer adható, amiből a Lorentz-mátrixokat és a hullámfüggvényt transzformáló mátrixokat is meg lehet kapni. | ||
+ | |||
+ | ===A Dirac-egyenlet síkhullám megoldásai=== | ||
+ | |||
+ | Írjuk fel a Dirac-egyenletet a Schrödinger-egyenlethez hasonló alakban: | ||
+ | |||
+ | <math> i \hbar \frac{\partial \Psi}{\partial t} = \hat{\operatorname{H}} \Psi = \left ( \sum_{i=1}^3 \alpha_i \hat{\operatorname{p}}_i + \beta m \right ) \Psi</math> | ||
+ | |||
+ | (Itt <math>\hat{\operatorname{p}}_i = - i \hbar \partial_i</math>) | ||
+ | Keressük a stacionárius megoldásokat <math>\Psi (\mathbf{x},t) = \psi (\mathbf{x}) e^{-\frac{i}{\hbar} \varepsilon t}</math> alakban. Így a Schrödinger-egyenletnél megszokotthoz hasonlóan energiasajátérték egyenletet kapunk. Bontsuk fel a négykomponensű hullámfüggvényt két kétkomponensű vektorra: | ||
+ | |||
+ | <math>\psi = \left ( \begin{array}{c} \varphi \\ \chi \end{array} \right ) = \left ( \begin{array}{c} \varphi_1 \\ \varphi_2 \\ \chi_1 \\ \chi_2 \end{array} \right )</math> | ||
+ | |||
+ | Ezekre egy csatolt egyenletrendszert kapunk: | ||
+ | |||
+ | <math> \varepsilon \varphi = \sum_{i=1}^3 \sigma_i \hat{\operatorname{p}}_i \chi + m \varphi \quad \quad \varepsilon \chi = \sum_{i=1}^3 \sigma_i \hat{\operatorname{p}}_i \varphi - m \chi</math> | ||
+ | |||
+ | A síkhullám megoldás: | ||
+ | |||
+ | <math>\left ( \begin{array}{c} \varphi \\ \chi \end{array} \right ) = \left ( \begin{array}{c} \varphi_0 \\ \chi_0 \end{array} \right ) e^{ \frac{i}{\hbar} \mathbf{p x} }</math> | ||
+ | |||
+ | Ezt behelyettesítve egy homogén lineáris egyenletrendszert kapunk, ami tartalmazza a <math>\mathbf{p}</math> és <math>\varepsilon</math> paramétereket: | ||
+ | |||
+ | <math> (\varepsilon - m) \varphi_0 - \sum_{i=1}^3 \sigma_i p_i \chi_0 = 0</math> | ||
+ | |||
+ | <math> - \sum_{i=1}^3 \sigma_i p_i \varphi_0 + (\varepsilon + m) \chi_0 = 0 </math> | ||
+ | |||
+ | A megoldás feltétele, hogy a determináns 0 legyen. Felhasználva a Pauli-mátrixokra ismert <math>\left ( \sum_{i=1}^3 \sigma_i p_i \right )^2 = p^2</math> azonosságot, a feltétel: | ||
+ | |||
+ | <math>\varepsilon^2 - m^2 - p^2 = 0</math> | ||
+ | |||
+ | Ez az energiára az ismerős összefüggés. Látszik az is, hogy léteznek pozitív és "negatív" energiájú megoldások (részecskék és antirészecskék). | ||
+ | Az egyenletrendszerből: | ||
+ | |||
+ | <math> \chi_0 = \frac{\mathbf{\sigma p}}{m + \varepsilon} \varphi_0</math> | ||
+ | |||
+ | Legyen <math>\varphi_0 = N u = N \left ( \begin{array}{c} u_1 \\ u_2 \end{array} \right )</math> úgy, hogy <math>u^{+} u = u_1^2 + u_2^2 = 1</math> és <math>N = \frac{1}{(2 \pi \hbar )^{3/2}} \sqrt{\frac{m + \varepsilon}{2 \varepsilon}}</math> a normálás miatt. Legyen <math>\varepsilon = \lambda E_p</math>, ahol <math>E_p = \sqrt{m^2 + p^2}</math> és <math>\lambda = \pm 1</math>, ekkor a megoldást <math>\mathbf{p}</math> és <math>\lambda</math> paraméterezik. Ezekkel felírva: | ||
+ | |||
+ | <math>\Psi_{\mathbf{p}, \lambda} (\mathbf{x}, t) = N \left ( \begin{array}{c} u \\ \frac{\mathbf{\sigma p}}{m + \lambda E_p} u \end{array} \right ) e^{ \frac{i}{\hbar} \left ( \mathbf{p x} - \lambda E_p t \right ) }</math> | ||
+ | |||
+ | A hullámfüggvény normálása: | ||
+ | |||
+ | <math>\int \Psi_{\mathbf{p}, \lambda}^{+} \Psi_{\mathbf{p}', \lambda'} \operatorname{d}^3 x = \delta_{\lambda, \lambda'} \delta (\mathbf{p} - \mathbf{p}')</math> | ||
+ | |||
+ | |||
+ | A fenti megoldásban van még két szabad paraméter, az <math>u</math> vektor komponensei. Ez azt fejezi ki, hogy a részecske spinjének az iránya még nincs meghatározva. A spinoperátor: | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\operatorname{s}}_i = \frac{\hbar}{2} \left ( \begin{array}{cc} \sigma_i & 0 \\ 0 & \sigma_i \end{array} \right )</math> | ||
+ | |||
+ | Vezessük be a helicitásoperátort: | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\Lambda}_s = \sum_{i=1}^3 \hat{\operatorname{s}}_i \frac{\hat{\operatorname{p}}_i}{|p|}</math> | ||
+ | |||
+ | Ez a spinnek az impulzus irányára vett vetületét adja meg. Válasszuk meg az <math>u</math> vektort úgy, hogy a helicitásoperátor sajátvektora legyen. Tekintsünk egy, a <math>z</math> tengely irányába mozgó részecskét, ekkor a helicitásoperátor: | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\Lambda}_s = \frac{\hbar}{2} \left ( \begin{array}{cc} \sigma_z & 0 \\ 0 & \sigma_z \end{array} \right ) = \frac{\hbar}{2} \left ( \begin{array}{cccc} 1 & 0 & 0 & 0 \\ 0 & -1 & 0 & 0 \\ 0 & 0 & 1 & 0 \\ 0 & 0 & 0 & -1 \end{array} \right )</math> | ||
+ | |||
+ | A sajátértékek: <math> \pm \frac{\hbar}{2}</math> | ||
+ | |||
+ | A sajátvektorok: | ||
+ | |||
+ | <math> \left ( \begin{array}{c} 1 \\ 0 \\ 0 \\ 0 \end{array} \right ) \quad \left ( \begin{array}{c} 0 \\ 1 \\ 0 \\ 0 \end{array} \right ) \quad \left ( \begin{array}{c} 0 \\ 0 \\ 1 \\ 0 \end{array} \right ) \quad \left ( \begin{array}{c} 0 \\ 0 \\ 0 \\ 1 \end{array} \right )</math> | ||
+ | |||
+ | A teljes megoldás így: | ||
+ | |||
+ | <math>\Psi_{\mathbf{p}, \lambda, + 1/2} (\mathbf{x}, t) = N \left ( \begin{array}{c} 1 \\ 0 \\ \frac{\mathbf{\sigma p}}{m + \lambda E_p} \\ 0 \end{array} \right ) e^{ \frac{i}{\hbar} \left ( \mathbf{p x} - \lambda E_p t \right ) } | ||
+ | |||
+ | \quad \quad | ||
+ | |||
+ | \Psi_{\mathbf{p}, \lambda, - 1/2} (\mathbf{x}, t) = N \left ( \begin{array}{c} 0 \\ 1 \\ 0 \\ \frac{\mathbf{\sigma p}}{m + \lambda E_p} \end{array} \right ) e^{ \frac{i}{\hbar} \left ( \mathbf{p x} - \lambda E_p t \right ) } | ||
+ | </math> | ||
+ | |||
+ | A normálás ekkor: | ||
+ | |||
+ | <math>\int \Psi_{\mathbf{p}, \lambda, s}^{+} \Psi_{\mathbf{p}', \lambda', s'} \operatorname{d}^3 x = \delta_{\lambda, \lambda'} \delta_{s,s'} \delta (\mathbf{p} - \mathbf{p}')</math> |
A lap jelenlegi, 2009. szeptember 14., 14:25-kori változata
Ebben a részben
Tartalomjegyzék
A Klein-Gordon egyenlet
Legyen egy részecske hullámfüggvénye, mint egy inerciarendszerbeli tér- és időkoordináták skalárfüggvénye. Erre szeretnénk felírni egy kovariáns egyenletet, ami összhangban van a relativitáselmélettel. Ehhez induljunk ki a egyenletből, és helyettesítsük a fizikai mennyiségeket a klasszikus kvantummechanikából ismert operátoraikkal. Az impulzus operátora: , az energiát az időderiváltnak feleltethetjük meg: , a tömeg pedig itt is egy állandó. Így a fenti egyenletnek megfelelő operátorokat a hullámfüggvényre hattatva a következő egyenletet kapjuk:
Ez a Klein-Gordon egyenlet. Ezt felírhatjuk négyesvektoros alakban is. Az energia és impulzus közötti összefüggés (diszperziós reláció) négyesvektorosan: . Az előző megfeleltetés operátoroknak ekkor: . A Klein-Gordon egyenlet ilyen alakban:
A Klein-Gordon egyenlet síkhullám megoldásait egyszerűen felírhatjuk:
Ezt az egyenletbe behelyettesítve láthatjuk, hogy kielégíti azt, ha teljesül a feltétel. Ez azt jelenti, hogy a négyesvektor komponenseiből csak 3 független. Legyenek a komponensek: , így ezekre a diszperziós reláció adódik. A kvantummechanikában szokásos értelmezés szerint az energia (ez az időderiválás operátor sajátértéke is) . Formálisan a pozitív energiás megoldás mellett van egy negatív energiájú is (ez jelenti majd az antirészecskéket).
Eddig még nem beszéltünk arról, hogy milyen részecskék leírására alkalmas a Klein-Gordon egyenlet, felmerül a kérdés, hogy ez az egyenlet alkalmas-e a Schrödinger egyenlet relativisztikus általánosítására. Elvileg ezzel az egyenlettel 0 spinű részecskéket lehetne leírni, a valóságban azonban nincs olyan elemi részecske, amit csak a Klein-Gordon egyenlet írna le (a fotonokra felírható hullámegyenletek hasonlóak, de ott nem egy skalármező, hanem a potenciálokból álló négyesvektor komponensei szerepelnek). Ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogyha lennének ilyen részecskék, akkor milyen tulajdonságokkal rendelkeznének. A Schrödinger-egyenletnél a hullámfüggvény abszolútértékének négyzete megtalálási valószínűségsűrűségként volt értelmezhető. Kérdéses, hogy itt lehet-e ehhez hasonló megállapításokat tenni. Ehhez írjuk fel a Klein-Gordon egyenletet és a komplex konjugáltját:
Szorozzuk meg az eredeti egyenletet (balról) -al, a komplex konjugált egyenletet -vel, és vonjuk ki a kettőt egymásból. Az eredmény:
Azt kaptuk, hogy egy négyesvektor divergenciája 0. Ez lehetőséget ad egy négyesáram bevezetésére, amire egy megmaradási tétel (kontinuitási egyenlet) írható fel. Legyen:
Ekkor fennáll, hogy . A komponenseket formában írva ez egy kontinuitási egyenlet jelent:
Az egész térre integrálva azt kapjuk, hogy a sűrűség integrálja állandó:
Ez alapján azt lehetne mondani, hogy a Schrödinger egyenletnél bevezethető valószínűségsűrűséghez hasonlóan viselkedik, ennek ellenére nem lehet valószínűségsűrűségként értelmezni, mert a Schrödinger-egyenletnél használt abszolútértéknégyzettel szemben értéke nem csak pozitív lehet, hanem negatív is. Ez abból következik, hogy a Klein-Gordon egyenlet időben másodrendű, így kezdőfeltételként -t és az idő szerinti deriváltját tetszőlegesen lehet megválasztani, úgy is, hogy egyes helyeken negatív legyen.
Így a Klein-Gordon megoldásainak nem lehet a Schrödinger-egyenletnél megszokott valószínűségi értelmezést adni. Abban az esetben viszont, ha töltött részecskékről van szó, egy töltés áramsűrűséget lehet bevezetni. Legyen ekkor:
Az előző definícióhoz képest az egyetlen eltérés a részecskék töltésegységét jelentő szorzó, így négyes áramsűrűségként értelmezhető (a kontinuitási egyenlet ugyanúgy teljesül rá). A nulladik komponense a töltéssűrűség:
A térszerű komponensek a hármas áramsűrűséget adják:
Az össztöltés megmarad:
Ezzel szemben értéke egy adott pontban tetszőlegesen változhat, lehet pozitív és negatív is. Ez azt jelenti, hogy a Klein-Gordon egyenlettel nem lehet egy rögzített (pozitív vagy negatív) töltésű részecskét leírni, az időfejlődés során megjelenhetnek ellentétes töltésű tartományok, ennek magyarázata az, hogy minden részecskének létezik ellentétes töltésű antirészecskéje, és a részecskék és antirészecskék száma nem marad meg, csak az össztöltés, keletkezhetnek és annihilálódhatnak részecske-antirészecske párok. Ennek a teljes leírására azonban a Klein-Gordon egyenlet jelenlegi formája nem alkalmas, el kell végezni a tér második kvantálását. Ezt itt nem tesszük meg, az antirészecskék jelenlétét viszont a síkhullám megoldásokon is tudjuk egyszerűen szemléltetni. Ehhez írjuk fel az előbbi síkhullám megoldást (a szokásos és jelöléseket használva):
Itt tetszőleges (hármas) vektor, és érvényes az diszperziós reláció. Legyen a pozitív megoldás , így , a különböző előjelhez tartozó megoldások külön felírva:
Az ezekből számolt töltéssűrűségek (a deriválást elvégezve):
Az egyik esetben a töltéssűrűség pozitív, a másikban negatív. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy a megoldás töltésű, a megoldás töltésű részecskéket ír le.
A Dirac-egyenlet
A Dirac-egyenlet bevezetése
Szeretnénk egy, a Schrödinger-egyenlethez hasonló alakú (időben elsőrendű), de a relativitáselmélettel összhangban levő egyenletet bevezetni. A Schrödinger-egyenlet ismert alakja:
Szeretnénk, ha a Hamilton-operátor összhangban lenne a relativitáselmélet összefüggésével. Tegyük fel, hogy létezik egy ilyen operátor, ami előáll az impulzusok (térszerinti deriváltak) és a tömeg (mint számmal szorzás) lineárkombinációjaként, és a négyzetére teljesül a relativisztikus energia-impulzus összefüggés (a továbbiakban a latin betűs indexek a térszerű koordinátákat jelölik: , rájuk is vonatkozik a kétszer előforduló indexre automatikus összegzés szabálya):
A fenti feltételeknek nincs megoldása abban az esetben, ha az és együtthatók számok, így keressük úgy a megoldást, hogy a hullámfüggvény több komponensű (oszlopvektor) és az együtthatók mátrixok. Így a feltételeink:
- Legyen egy komponensű vektor, a komponenseit jelölje
- Legyen a mennyiség egy megmaradó 4-es áram nulladik komponense
- Teljesüljön a relativisztikus összefüggés. Ez azt jelenti, hogy minden komponense kielégíti a Klein-Gordon egyenletet
- Legyen az egyenlet kovariáns, azaz teljesítse azt a feltételt, hogy mindkét oldalán a Lorentz-transzformációk szempontjából ugyanúgy transzformálódó mennyiségek szerepelnek
Megmutatható, hogy ezek a feltételek az együtthatómátrixokra a következő egyenleteket adják:
A kapcsos zárójelek az antikommutátorokat jelentik. Ezeket az egyenleteket legkevesebb -es mátrixokkal lehet kielégíteni, léteznek magasabb dimenziójú megoldások is, mi a továbbiakban csak az esettel foglalkozunk. Ebben az esetben a megoldás (igazából több megoldás lehetséges, de ezek nem függetlenek egymástól, így elég csak egyet vizsgálni):
Itt a -es egységmátrix, a mátrixok a Pauli-mátrixok. A komponensek kiírva:
A hullámfüggvény pedig egy négy komponensű vektor lesz. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy nem négyesvektor (a relativitáselméletben bevezetett módon), a komponenseit nem lehet a négyesvektorokra ható Lorentz-mátrixokkal transzformálni, matematikailag egy másik tér eleme. A továbbiakban az együtthatómátrixok és komponenseinek az indexeit általában elhagyjuk, azok között a mátrixalgebrában szokásos műveletek érvényesek. Az mátrixok indexei a mátrix sorszámát jelentik. Egyes esetekben nehéz számontartani a különböző fajta vektorok komponenseit, a lényeg az, hogy a differenciáloperátorok minden komponensére külön hatnak, egy együtthatómátrix pedig a mátrixszorzás szabályai szerint hat. A Dirac-egyenlet így felírva:
A jobboldali összeg minden tagjában a deriválás minden komponensére külön hat, majd az mátrixokkal szorzás a komponensek között hat a szokásos mátrixszorzási szabályok szerint.
A Dirac-egyenlet kovariáns alakja
Szorozzuk be a Dirac-egyenlet korábban megkapott alakját a mátrixxal és rendezzük úgy, hogy az egyik oldalon 0 legyen. Így kapjuk a Dirac-egyenlet kovariáns alakját:
Ehhez bevezettük a Dirac-mátrixokat:
A komponensek kiírva:
A Dirac-mátrixok tulajdonságai:
- Mindegyik mátrix unitér
- hermitikus
- antihermitikusak ()
- fennáll az antikommutátor reláció:
Megjegyzés: A fenti tulajdonságok használhatóak a Dirac-mátrixok definiálására. Az összefüggések megoldása nem egyértelmű, de bármely négy mátrix, ami teljesíti a követelményeket megfelelő a fizikai leíráshoz (a mátrixok matematikailag unitér ekvivalensek, ugyanazt a fizikát írják le).
Megjegyzés 2: Az irodalomban gyakran használt jelölés:
Definiáljuk a hullámfüggvény Dirac-konjugáltját:
Itt a transzponált azt a sorvektort jelenti, aminek az elemei elemeinek a komplex konjugáltjai, így a Dirac-konjugált is egy sorvektor. Ezzel bevezethetjük a Dirac-egyenlethez tartozó négyes áramsűrűséget:
Ennek a komponensei a Dirac-indexek ( komponensei) szempontjából skalárok lesznek (a definícióban minden komponensnél egy sorvektor, egy mátrix és egy oszlopvektor szorzata szerepel, ennek az eredménye egy szám). Viszont belátható, hogy a Lorentz-transzformációk szempontjából négyesvektorként viselkedik, a mennyiség pedig négyesskalár.
Felmerül a kérdés, hogy oszlopvektor hogyan transzformálódik egy Lorentz-transzformációt végezve. Mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy nem egy négyesvektor (csak "véletlenül" van pont négy komponense), így nem lehet összeszorozni egy Lorentz-mátrixxal. Lehetne gondolni, hogyha -nek semmi köze sincs a négyesvektorokhoz, akkor nem transzformálódik, de ez sem igaz; minden Lorentz-transzformációhoz létezik egy -es mátrix, ami a hullámfüggvény komponenseit transzformálja a mátrixszorzás szabályai szerint:
A Dirac-egyenlet transzformálásánál belátható összefüggések:
- Az egységmátrixnak megfelelő transzformáció az egységmátrix:
- A transzformációk szorzása "asszociatív":
- Az inverz "bevihető":
- Feltehetjük, hogy a Dirac-mátrixok nem transzformálódnak (belátható, hogy választhatóak így)
- A deriválás operátor négyesvektorként transzformálódik:
Ezekből levezethető a transzformációs mátrixot meghatározó egyenlet:
Ennek a megoldásaként (ami nem teljesen triviális, ezért itt mellőzzük) megkaphatnánk a hullámfüggvényt transzformáló mátrixot.
Megjegyzés: Ha csoportelméleti megfontolásokból indulunk ki, akkor azt kapjuk, hogy a négykomponensű hullámfüggvény, illetve a négyesvektorok a Lorentz-transzformációk csoportjának a különböző ábrázolásaihoz tartozó objektumok, a transzformációkra általános módszer adható, amiből a Lorentz-mátrixokat és a hullámfüggvényt transzformáló mátrixokat is meg lehet kapni.
A Dirac-egyenlet síkhullám megoldásai
Írjuk fel a Dirac-egyenletet a Schrödinger-egyenlethez hasonló alakban:
(Itt ) Keressük a stacionárius megoldásokat alakban. Így a Schrödinger-egyenletnél megszokotthoz hasonlóan energiasajátérték egyenletet kapunk. Bontsuk fel a négykomponensű hullámfüggvényt két kétkomponensű vektorra:
Ezekre egy csatolt egyenletrendszert kapunk:
A síkhullám megoldás:
Ezt behelyettesítve egy homogén lineáris egyenletrendszert kapunk, ami tartalmazza a és paramétereket:
A megoldás feltétele, hogy a determináns 0 legyen. Felhasználva a Pauli-mátrixokra ismert azonosságot, a feltétel:
Ez az energiára az ismerős összefüggés. Látszik az is, hogy léteznek pozitív és "negatív" energiájú megoldások (részecskék és antirészecskék). Az egyenletrendszerből:
Legyen úgy, hogy és a normálás miatt. Legyen , ahol és , ekkor a megoldást és paraméterezik. Ezekkel felírva:
A hullámfüggvény normálása:
A fenti megoldásban van még két szabad paraméter, az vektor komponensei. Ez azt fejezi ki, hogy a részecske spinjének az iránya még nincs meghatározva. A spinoperátor:
Vezessük be a helicitásoperátort:
Ez a spinnek az impulzus irányára vett vetületét adja meg. Válasszuk meg az vektort úgy, hogy a helicitásoperátor sajátvektora legyen. Tekintsünk egy, a tengely irányába mozgó részecskét, ekkor a helicitásoperátor:
A sajátértékek:
A sajátvektorok:
A teljes megoldás így:
A normálás ekkor: