|
|
| (5 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva) |
| 7. sor: |
7. sor: |
| | | | |
| | ==Relativisztikus elektrodinamika== | | ==Relativisztikus elektrodinamika== |
| − | | + | [[Relativisztikus elektrodinamika]] |
| | | | |
| | ==Relativisztikus kvantummechanika== | | ==Relativisztikus kvantummechanika== |
| − | | + | [[Relativisztikus kvantummechanika]] |
| − | (ez egy külön oldal lenne, de nem sikerült egyből rájönnöm, hogy hogy kell új oldalt csinálni)
| |
| − | | |
| − | Ebben a részben <math>c = 1</math>
| |
| − | | |
| − | ===A Klein-Gordon egyenlet===
| |
| − | | |
| − | Legyen <math>\Psi (t,\mathbf{x})</math> egy részecske hullámfüggvénye, mint egy inerciarendszerbeli tér- és időkoordináták skalárfüggvénye. Erre szeretnénk felírni egy kovariáns egyenletet, ami összhangban van a relativitáselmélettel. Ehhez induljunk ki a <math>E^2 = p^2 + m^2</math> egyenletből, és helyettesítsük a fizikai mennyiségeket a klasszikus kvantummechanikából ismert operátoraikkal. Az impulzus operátora: <math>\mathbf{p} \sim -i \hbar \nabla</math>, az energiát az időderiváltnak feleltethetjük meg: <math>E \sim i \hbar \frac{\partial}{\partial t}</math>, a tömeg pedig itt is egy állandó. Így a fenti egyenletnek megfelelő operátorokat a hullámfüggvényre hattatva a következő egyenletet kapjuk:
| |
| − | | |
| − | <math> \left ( -\hbar^2 \frac{\partial^2}{\partial t^2} + \hbar^2 \nabla^2 - m^2 \right ) \Psi = 0</math>
| |
| − | | |
| − | Ez a Klein-Gordon egyenlet. Ezt felírhatjuk négyesvektoros alakban is. Az energia és impulzus közötti összefüggés (diszperziós reláció) négyesvektorosan: <math> p_{\mu} p^{\mu} = m^2</math>. Az előző megfeleltetés operátoroknak ekkor: <math>p^{\mu} \sim i \hbar \frac{\partial}{\partial x_{\mu}} = i \hbar \partial^{\mu} = i \hbar \left ( \frac{\partial}{\partial t}, -\nabla \right ) </math>. A Klein-Gordon egyenlet ilyen alakban:
| |
| − | | |
| − | <math>\left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi = 0</math>
| |
| − | | |
| − | A Klein-Gordon egyenlet síkhullám megoldásait egyszerűen felírhatjuk:
| |
| − | | |
| − | <math> \Psi (x^{\mu}) = A e^{- i k_{\mu} x^{\mu} } = A e^{-i \omega t + i \mathbf{k x}} </math>
| |
| − | | |
| − | Ezt az egyenletbe behelyettesítve láthatjuk, hogy kielégíti azt, ha teljesül a <math>k_{\mu} k^{\mu} = \frac{m^2}{\hbar^2}</math> feltétel. Ez azt jelenti, hogy a <math>k^{\mu}</math> négyesvektor komponenseiből csak 3 független. Legyyenek a komponensek: <math>k^{\mu} = \left ( \omega, \mathbf{k} \right )</math>, így ezekre a <math>\omega^2 = k^2 + m^2</math> diszperziós reláció adódik. A kvantummechanikában szokásos értelmezés szerint az energia (ez az időderiválás operátor sajátértéke is) <math>E = \hbar \omega = \pm \sqrt{\hbar^2 k^2 + m^2}</math>. Formálisan a pozitív energiás megoldás mellett van egy negatív energiájú is (ez jelenti majd az antirészecskéket).
| |
| − | | |
| − | Eddig még nem beszéltünk arról, hogy milyen részecskék leírására alkalmas a Klein-Gordon egyenlet, felmerül a kérdés, hogy ez az egyenlet alkalmas-e a Schrödinger egyenlet relativisztikus általánosításaként. Elvileg ezzel az egyenlettel 0 spinű részecskéket lehetne leírni, a valóságban azonban nincs olyan elemi részecske, amit csak a Klein-Gordon egyenlet írna le (a fotonokra felírható hullámegyenletek hasonlóak, de ott nem egy skalármező, hanem a potenciálokból álló négyesvektor komponensei szerepelnek). Ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogyha lennének ilyen részecskék, akkor milyen tulajdonságokkal rendelkeznének. A Schrödinger-egyenletnél a hullámfüggvény abszolútértékének négyzete megtalálási valószínűségsűrűségként volt értelmezhető. Kérdéses, hogy itt lehet-e ehhez hasonló megállapításokat tenni. Ehhez írjuk fel a Klein-Gordon egyenletet és a komplex konjugáltját:
| |
| − | | |
| − | <math> \left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi = 0 \quad \left ( \partial_{\mu} \partial^{\mu} + \frac{m^2}{\hbar^2} \right ) \Psi^* = 0</math>
| |
| − | | |
| − | Szorozzuk meg az eredeti egyenletet (balról) <math>\Psi^*</math>-al, a komplex konjugált egyenletet <math>\Psi</math>-vel, és vonjuk ki a kettőt egymásból. Az eredmény:
| |
| − | | |
| − | <math>
| |
| − | \Psi^* \partial_{\mu} \partial^{\mu} \Psi - \Psi \partial_{\mu} \partial^{\mu} \Psi^* = \partial_{\mu} \left ( \Psi^* \partial^{\mu} \Psi - \Psi \partial^{\mu} \Psi^* \right ) = 0
| |
| − | </math>
| |
| − | | |
| − | Azt kaptuk, hogy egy négyesvektor divergenciája 0. Ez lehetőséget ad egy négyesáram bevezetésére, amire egy megmaradási tétel (kontinuitási egyenlet) írható fel. Legyen:
| |
| − | | |
| − | <math>
| |
| − | j^{\mu} = \frac{i \hbar}{2m} \left ( \Psi^* \partial^{\mu} \Psi - \Psi \partial^{\mu} \Psi^* \right )
| |
| − | </math>
| |
| − | | |
| − | Ekkor fennáll, hogy <math> \partial_{\mu} j^{\mu} = 0</math>. A komponenseket <math> j^{\mu} = \left ( \rho, \mathbf{j} \right )</math> formában írva ez egy kontinuitási egyenlet jelent:
| |
| − | | |
| − | <math>
| |
| − | \frac{\partial \rho}{\partial t} = \nabla \mathbf{j}
| |
| − | </math>
| |
| − | | |
| − | Az egész térre integrálva azt kapjuk, hogy a <math>\rho</math> sűrűség integrálja állandó:
| |
| − | | |
| − | <math>
| |
| − | \frac{\operatorname{d}}{\operatorname{d} t} \int \rho \operatorname{d}^3 x = 0</math>
| |
| − | | |
| − | Ez alapján azt lehetne mondani, hogy <math>\rho </math> a Schrödinger egyenletnél bevezethető valószínűségsűrűséghez hasonlóan viselkedik, ennek ellenére nem lehet valószínűségsűrűségként értelmezni, mert a Schrödinger-egyenletnél használt abszolútértéknégyzettel szemben <math>\rho</math> értéke nem csak pozitív lehet, hanem negatív is. Ez abból következik, hogy a Klein-Gordon egyenlet időben másodrendű, így kezdőfeltételként <math>\Psi</math>-t és az idő szerinti deriváltját tetszőlegesen lehet megválasztani, úgy is, hogy <math>\rho</math> egyes helyeken negatív legyen.
| |
