„Adatelemzés: bootstrap modellek” változatai közötti eltérés
a |
(→Jackknife módszer) |
||
(4 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva) | |||
1. sor: | 1. sor: | ||
+ | <!-- | ||
Ennek részletesen utána kell nézni a vmelyik adatos kövnyebn h mik tartoznak itt még egy témakörbe... ilyen adatújraosztásos, hibabecslős módszerek... úgy rémlik h több is van nem csak a bootstrap... | Ennek részletesen utána kell nézni a vmelyik adatos kövnyebn h mik tartoznak itt még egy témakörbe... ilyen adatújraosztásos, hibabecslős módszerek... úgy rémlik h több is van nem csak a bootstrap... | ||
− | + | ezt találtam: [http://en.wikipedia.org/wiki/Resampling_%28statistics%29] - Adrian | |
+ | --> | ||
+ | Egy ''X'' valószínűségi változó eloszlását különféle paraméterekkel jellemezhetjük: várható érték, szórás, ferdeség, stb. Ezeket a paramétereket egy ''n'' elemű minta alapján statisztikai függvények segítségével becsüljük. Pl.: a várható értéket a mintaátlaggal becsüljük, az empirikus és a korrigált empirikus szórás a szórás becslései. A becslésektől elvárjuk, hogy (legalább aszimptotikusan) torzítatlanok legyenek, valamint a becslés standard hibája a mintaszám növelésével nullához tartson. Ha kicsi a mintaszámunk, akkor nemcsak, hogy pontatlan lesz a becslésünk, de a pontosság jellemzőit sem tudjuk megbecsülni (pl.: konfidencia-intervallum) a klasszikus statisztika eszközeivel. | ||
+ | Mikor nevezhető kicsinek a mintaszám? Akkor, ha a becslés pontossági jellemzőinek (torzítás, standard hiba, konfidencia-intervallum) az ''n'' elemű mintából történő becslésekor indokolatlan a határeloszlásra való áttérés (a "klasszikus" képletek nem alkalmazhatók). A probléma megoldására találták ki az újra mintavételező módzsereket | ||
+ | |||
+ | ==Bootstrap módszer== | ||
+ | Legyen ''X'' egy valószínűségi változó, <math>x = (x_1, x_2, ..., x_n)</math> pedig egy ''n'' elemű minta X-re, s(x) pedig ''X'' valamely paraméterének becslése. A bootstrap-szimuláció során visszatevéssel egy új, szintén ''n'' elemű mintát veszünk: <math>x^* = (x_1^*, x_2^*, ..., x_n^*)</math>. Pl.: n=5-re: <math>x^* = (x_2, x_4, x_1, x_2, x_1)\,</math>. Az x<sup>*</sup>-ra is alkalmazzuk s(x)-et, így s(x<sup>*</sup>)-ot kapjuk. Az eljárást N-szer megismételjük, így kapjuk s(x)-ek egy sorozatát: <math>s(x_1^*), s(x_2^*), ... s(x_N^*)</math>. Ha N elég nagy, akkor az s(x) becslés ''bootstrap-utánzatainak'' empirikus eloszlása jól modellezi az adott statisztika elméleti eloszlását. | ||
+ | |||
+ | ==Jackknife módszer== | ||
+ | Ha van egy ''n'' elemű mintánk, annak az átlagát <math>\bar{x}</math> jelöli. Ugyanakkor kiszámolhatjuk az átlagot akkor is, ha a ''j''-edik elemet kivágjuk (erre utal a módszer elnevezése is): | ||
+ | |||
+ | <math>\bar{x}_{-j} = \frac{1}{n-1} \sum_{i \neq j}^n x_i</math> | ||
+ | |||
+ | Vegyük észre, hogy ha ismert <math>\bar{x}</math> és <math>\bar{x}_{-j}</math> is, akkor ki tudjuk számolni x<sub>j</sub>-t: <math>x_j = n \bar{x} - (n-1) \bar{x}_{-j}</math> | ||
+ | |||
+ | Tegyük fel, hogy az eloszlás egy <math>\theta</math> paraméterét akarjuk meghatározni. ''n'' pontra ennek a becslése: | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\theta} = \phi (x_1, x_2, ..., x_n)</math> | ||
+ | |||
+ | Az előző ötletet felhasználva <math>\theta</math> egy részleges becslését kapjuk, ha kivesszük a ''j''-edik elemet: | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\theta}_j = \phi (x_1, x_2, ..., x_{j-1}, x_{j+1}, ... x_n)</math> | ||
+ | |||
+ | Szintén az előző ötlet alapján kiszámolhatjuk a ''j''-edik ''pszeudoértéket'': | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\theta^*}_j = n \hat{\theta} - (n-1) \hat{\theta}_j</math> | ||
+ | |||
+ | A fentiek alapján a <math>\theta</math> jackknife becslése: | ||
+ | |||
+ | <math>\hat{\theta^*} = \frac{1}{n} \sum_{i=1}^n \hat{\theta^*}_i</math> | ||
+ | |||
+ | A <math>\theta</math> paraméter varianciáját a pszeudoértékekből becsülhetjük: | ||
+ | |||
+ | <math>Var(\hat{\theta^*}) = \frac{\sum_{j=1}^n (\hat{\theta^*}_j - \hat{\theta^*} )^2}{n(n-1)}</math> | ||
+ | |||
+ | ==Cross-validation== | ||
+ | A cross-validation egy olyan statisztikai módszer, melyben a rendelkezésre álló adatokat két csoportba osztjuk: egy tanító halmazra, amelyre az analízist végezzük, és egy teszt halmazra, amin kiértékeljük az analízis eredményét. A leginkább használt típusa a ''k-fold cross-validation'', amiben az adatokat ''k'' darab, közel egyforma méretű csoportba osztjuk. A módszer ''k'' darab iterációt használ, és minden iterációban egy másik csoportot választunk tanító halmaznak, a többi pedig a teszt halmaz lesz. A leggyakoribb a ''k''=10 eset. | ||
+ | |||
+ | A cross-validation-t kétféle célból használhatjuk: | ||
+ | # Megbecsüljük egy modell hatékonyságát a rendelkezésre álló adatokon | ||
+ | # Összehasonlítsunk két vagy több modellt, és eldöntsük, melyik írja le jobban az adatainkat | ||
+ | |||
+ | A módszer menete a következő (az ''i''-edik iterációban, i = 1, ..., k): | ||
+ | # Az ''i''-edik csoportra illesztjük a modellt (a modell lehet lineáris, polinom, stb.) | ||
+ | # A modellt alkalmazzuk a teszt halmazra, és kiszámítjuk az eltérést a modelltől (négyzetes hiba) | ||
+ | # ''i''-t léptetjük | ||
+ | |||
+ | Két modell összehasonlításához az így kapott négyzetes hibákat kell összehasonlítani, amelyikre kisebb, az jobban leírja az adatokat. | ||
{{MSc záróvizsga}} | {{MSc záróvizsga}} |
A lap jelenlegi, 2011. június 15., 13:20-kori változata
Egy X valószínűségi változó eloszlását különféle paraméterekkel jellemezhetjük: várható érték, szórás, ferdeség, stb. Ezeket a paramétereket egy n elemű minta alapján statisztikai függvények segítségével becsüljük. Pl.: a várható értéket a mintaátlaggal becsüljük, az empirikus és a korrigált empirikus szórás a szórás becslései. A becslésektől elvárjuk, hogy (legalább aszimptotikusan) torzítatlanok legyenek, valamint a becslés standard hibája a mintaszám növelésével nullához tartson. Ha kicsi a mintaszámunk, akkor nemcsak, hogy pontatlan lesz a becslésünk, de a pontosság jellemzőit sem tudjuk megbecsülni (pl.: konfidencia-intervallum) a klasszikus statisztika eszközeivel.
Mikor nevezhető kicsinek a mintaszám? Akkor, ha a becslés pontossági jellemzőinek (torzítás, standard hiba, konfidencia-intervallum) az n elemű mintából történő becslésekor indokolatlan a határeloszlásra való áttérés (a "klasszikus" képletek nem alkalmazhatók). A probléma megoldására találták ki az újra mintavételező módzsereket
Bootstrap módszer
Legyen X egy valószínűségi változó, pedig egy n elemű minta X-re, s(x) pedig X valamely paraméterének becslése. A bootstrap-szimuláció során visszatevéssel egy új, szintén n elemű mintát veszünk: . Pl.: n=5-re: . Az x*-ra is alkalmazzuk s(x)-et, így s(x*)-ot kapjuk. Az eljárást N-szer megismételjük, így kapjuk s(x)-ek egy sorozatát: . Ha N elég nagy, akkor az s(x) becslés bootstrap-utánzatainak empirikus eloszlása jól modellezi az adott statisztika elméleti eloszlását.
Jackknife módszer
Ha van egy n elemű mintánk, annak az átlagát jelöli. Ugyanakkor kiszámolhatjuk az átlagot akkor is, ha a j-edik elemet kivágjuk (erre utal a módszer elnevezése is):
Vegyük észre, hogy ha ismert és is, akkor ki tudjuk számolni xj-t:
Tegyük fel, hogy az eloszlás egy paraméterét akarjuk meghatározni. n pontra ennek a becslése:
Az előző ötletet felhasználva egy részleges becslését kapjuk, ha kivesszük a j-edik elemet:
Szintén az előző ötlet alapján kiszámolhatjuk a j-edik pszeudoértéket:
A fentiek alapján a jackknife becslése:
A paraméter varianciáját a pszeudoértékekből becsülhetjük:
Cross-validation
A cross-validation egy olyan statisztikai módszer, melyben a rendelkezésre álló adatokat két csoportba osztjuk: egy tanító halmazra, amelyre az analízist végezzük, és egy teszt halmazra, amin kiértékeljük az analízis eredményét. A leginkább használt típusa a k-fold cross-validation, amiben az adatokat k darab, közel egyforma méretű csoportba osztjuk. A módszer k darab iterációt használ, és minden iterációban egy másik csoportot választunk tanító halmaznak, a többi pedig a teszt halmaz lesz. A leggyakoribb a k=10 eset.
A cross-validation-t kétféle célból használhatjuk:
- Megbecsüljük egy modell hatékonyságát a rendelkezésre álló adatokon
- Összehasonlítsunk két vagy több modellt, és eldöntsük, melyik írja le jobban az adatainkat
A módszer menete a következő (az i-edik iterációban, i = 1, ..., k):
- Az i-edik csoportra illesztjük a modellt (a modell lehet lineáris, polinom, stb.)
- A modellt alkalmazzuk a teszt halmazra, és kiszámítjuk az eltérést a modelltől (négyzetes hiba)
- i-t léptetjük
Két modell összehasonlításához az így kapott négyzetes hibákat kell összehasonlítani, amelyikre kisebb, az jobban leírja az adatokat.